Hőguta!

Hirtelen jött a nagy meleg, ezért most különösen oda kell figyelni kedvenceinkre. Ők izzadni nem tudnak, így kizárólag lihegés útján tudják hűteni magukat. Ha az így leadott hőmennyiség nem elégséges, túlmelegednek, ami súlyos akár halálos kimenetelű is lehet.

Nehezebben tudnak hőt leadni az elhízott, vagy a hosszú szőrű kutyák, így náluk gyakoribb a hőguta.

A rövid orrú (ún. brachycephal) kutyák különösen veszélyeztetettek, mert nekik kisebb felület áll rendelkezésre a levegő hűtésére a rövid orr miatt, illetve amúgy is szűkebb felső légutakkal rendelkeznek, így a lihegéssel történő hűtés is kevésbé hatékony náluk.

 

A hőguta jelei:

  • Gyengeség (pl. séta közben lefekszik)
  • Erős lihegés, kezdetben nyálzás is lehet.
  • Erősen vörös nyálkahártyák kezdetben. Súlyos esetben halvány, akár lilás nyálkahártya is előfordulhat (sokk). Nyálkahártyáját a kutyának legkönnyebben az ajak kifordításával nézhetjük meg.
  • Szédülés, remegés
  • Görcsök (akár csak egyik végtagot érintőtől, a teljes testre kiterjedő görcsökig bármi lehet)
  • Véres hasmenés, orrfolyás (súlyos esetben)

 

Mit tegyünk?

  • Mielőbb helyezzük jól szellőző,  árnyékos helyre az állatot.  Vegyük ölbe, ha lehet!
  • Adjunk neki vizet!
  • Nedvesítsük be a bundáját, hasa alját mellkasát hűvös (de nem hideg!) vízzel,  és egy ventillátort állítsunk mellé.
  • Várjunk pár percet. Ha nem javul, akkor sürgősen állatorvosi ellátásra van szüksége (Ha eszméletvesztés, véres orrfolyás, hamsenés van, akkor ne próbálkozzanak otthoni elátással, inkább nedvesítsék be a szőrét és egyből vigyék állatorvoshoz az állatot!)

 

Megelőzés:

Egy kicsit hosszabb sétára már vigyünk magunkkal vizet a kutyának.

Kutyákat érdemes kora reggel, vagy később délután sétáltatni.

Semmiképpen (még árnyékban se!) hagyjunk kutyát /macskát autóban. Pár perc alatt életveszélyes állapotba kerülhetnek. Ezen nem segít, ha kicsit lehúzva hagyjuk az ablakot.

Ha kutyánkra szájkosarat adunk az olyan legyen, amiben a száját ki tudja nyitni és lihegni tud.

Macskáknak tegyünk ki több helyre vizet, a kertbe is.

A nyulak kifejezetten rosszul tűrik a meleget. Kertben tartott állatoknál figyeljünk arra, hogy mindig legyen árnyékos része a kifutónak. Jól szellőző helyre tegyük az állatot. Bőségesen álljon rendelkezésére friss ivóvíz. (Ilyenkor vízfogyasztásuk hirtelen nő.)

A nagy melegben a bélflórájuk könnyebben felborul, ezért ha lágyabb bélsarat produkál, akkor szénadiéta és probiotikum kiegészítést lehet nekik elkezdeni.

A meghagyott eleségben, ivóvízben könnyebben elszaporodnak a kórokozók, ezért gyakrabban szükséges tisztítani a ketrecet.

Gondoljunk a vadon élő állatokra és a madarakra is; tegyünk lapos tányérba kis vizet ki nekik is. Fontos, hogy gyakran cseréljük, pótoljuk azt. 

No Comments
Leave a Reply