Gyerekkoromban meghatározó résztvevők voltak az állatok, éveken át folyamatosan, egyszerre több kisállatról is gondoskodtam, kölcsön kutyákat sétáltattam, közben pedig végig sajátra vágytam.
Felsőfokú tanulmányaimat műszaki irányban végeztem, településmérnökként dolgoztam éveken át. Mindig nyitott voltam az új dolgokra, kihívásokra, ezért többféle szakmába is belekóstoltam a lányaim születése után.
Pár éve újra az állatok felé fordult jobban a fókuszom, amikor régi álmomat beteljesítve, a családunk örökbefogadott egy német vizsla keverék kiskutyát. A különlegesen ösztönerős, óriási energiaszintű kutyus rendesen feladta a leckét számomra. Közös életünk élhetővé tétele érdekében többféle kutyaiskolát, nevelési szemléletmódot kipróbáltam, tanultam, illetve a mai napig is folyamatosan képzem ez irányban magam. Ez a tudás itt az állatorvosi rendelőben végzett munkám során is jól kamatozik, sokat segít a hozzánk érkező állatokkal történő kommunikáció során.
A Főnixvet Rendelő felé 2020-ban egyébként belső intuícióm terelgetett, amikor részmunkaidős, lakóhelyemhez közeli, érdekes kihívásokkal kecsegtető, jó hangulatú munkahelyet kerestem. Egészségügyi végzettség híján, igyekszem ezen a területen minél többet tapasztalni, tanulni, gyakorolni és közben kreativitásommal, gyakorlatiasságommal, precizitásommal, rendszerszemléletemmel, műszaki érzékemmel, ember- és főleg állatszeretetemmel a rendelő csapatát napi szinten erősíteni.
Munkám során feltöltő számomra is végigkövetni egy-egy kiskedvenc betegségből, műtétből történő felgyógyulását, vagy a rendelői helyszínnel kapcsolatos felbátorodását, nyitottá válását, vagy akár a kölykök felnőtté válását. Örülök, hogy ezen folyamatok sikerességéhez én is asszisztálhatok.